Nem felejtette el, honnan indult: Schäfer András a megszűnéstől mentette meg nevelőklubját
Az Union Berlin és a magyar válogatott középpályása előbb 5 millió forinttal segítette a kezdeményezést.
A válogatott klasszis szerint vicces, hogy csak rutintalan fiatalokkal és visszavonult játékosokkal tudnak kiállni. Elmenekültek a fizetésükre hiába váró játékosok...
Címvédőként ezúttal is a tabella élén áll, mégis nagy bajba került a Haladás VSE férfi futsalcsapata. Az elmúlt évek első számú magyar 4+1-es teremlabdarúgó együttese gyakorlatilag szétesett. Ezúttal nem a bajnoki elsőség a tét, hanem az életben maradás. Hónapok óta nem kaptak fizetést a játékosok, akik nagy része távozott.
„Nagyon nehéz napok, hónapok elé nézünk, ha ez így marad tovább. Reméljük, lesz változás a csapat életében!” – kezdte nyilatkozatát Dróth Zoltán csapatkapitány az M4Sportnak azok után, hogy a 16 meccsen egyetlen vereséget szenvedett szombathelyi csapat 5-1-re alulmaradt Veszprémben.
„Elég vicces volt, hogy olyanok játszottak, akik egy éve abbahagyták, vagy az utánpótlásból kellett szólni több olyan játékosnak, aki nem a felnőttkeret tagja. Nagyon nehéz helyzet, megmondom őszintén, nehezen is tudok róla beszélni, mert eléggé megérintett az elmúlt időszakban.
Úgy néz ki, tovább kell lépni mindenkinek! Meglátjuk, mi lesz a történet vége.”
Azt egyelőre nem tudni, végig tudja-e játszani az idényt a HVSE. Az azonban biztos, hogy a 164-szeres válogatott Dróth Zoltán mellől eltűntek a társak, miután hónapok óta nem kaptak fizetést. Az anyaegyesület súlyos anyagi gondjai miatt hét játékos is távozott a vasi zöld-fehérektől.
A téli szünet után három légiós és a szakmai stáb sem tért vissza Brazíliából Szombathelyre, ahonnan négy magyar válogatott játékos is távozott.
Vas Ádám az Újpest FC, Hadházi Sándor a Veszprém, Rutai Balázs a Kecskemét, míg Vatamaniuc-Bartha Dávid a Nyíregyháza gárdájában folytatja pályafutását.
A Veszprém ellen a 36 éves Dróth és a 29 éves Hajmási Milán és a válogatott kapus, Alasztics Marcell (29) két fiatal, Knizs Olivér (20) és Kovács Máté (22) kezdett. November végén a berettyóújfalui rangadón (2-2) még többek között Vas Ádám, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Da Rosa Schlemper Diogó és Gomes Medieros Petterson is bevethető volt...
A Haladás legközelebb január 13-án hétfőn lép pályára, amikor a tavalyi döntős, jelenleg második Kecskemét lesz a vendége a Haladás Sportkomplexumban. Az alapszakaszból öt forduló van még hátra a futsal NB I-ben.
Ezt is ajánljuk a témában
Az Union Berlin és a magyar válogatott középpályása előbb 5 millió forinttal segítette a kezdeményezést.
Kapcsolódó vélemény
Nem túlzás kijelenteni, hogy a 2024-es esztendő egy kisebbfajta csodával zárult.
Nyitókép: Facebook/Haladás VSE